paktum

Az előző bejegyzésemben azokról a munkaadókról, városunk legnagyobb foglalkoztatóiról írtam, akik úgy tudnak bővülni és létszámot bővíteni, ha a profiljukba vágó, kínálkozó piaci igényt ki is tudják elégíteni. Ehhez kvalifikált munkaerőre van szükségük, olyan emberekre, akik már jó ideje a szakmában dolgoznak, vagy pályakezdőként képesek gyorsan elsajátítani azokat az ismereteket, amelyek által biztos dolgozóivá válhatnak az adott vállalatnak.


Sajnos sokan vannak azonban olyanok, akik jelenleg még nem képesek helytállni a piaci körülmények között. Idegen számukra ez a világ, gyakran nem alakult ki olyan munkakultúrájuk sem, amely révén illeszkedni tudnának a rendszerhez. Nagyrészt számukra jelent megoldást a közfoglalkoztatás, ám ahogyan több korábbi bejegyzésemben is említettem, ez nem lehet véglegesnek tekinthető megoldás, csak egy fontos, elkerülhetetlen lépés a munka világába való visszavezetés felé.

paktum

A 2010 előtti kormányok is tudtak arról a problémáról, hogy a rendszerváltozás után kialakult gazdasági rendszernek nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is voltak. Jellemzően azok, akik egyik pillanatról a másikra váltak munkanélkülivé, s akik - nyilván az egyedi, nem tipizálható eseteken felül - vagy azért nem tudtak elhelyezkedni, mert munkahelyükkel együtt az adott ágazat is megszűnt, vagy azért, mert már a szocializmusban sem volt valódi munkájuk, feladatuk, inkább csak munkahelyük, ahol érdemi eredmények akkor sem születtek.

Nyilvánvaló, hogy az ország az 1990 utáni években nem volt olyan helyzetben, hogy érdemi megoldást találhatott volna erre a problémára. Az 1994-ben megalakult szocialista-szabad demokrata kormány pedig azzal kívánta palástolni az egyre nyilvánvalóbb, s a nyomor újratermelődését is magában hordozó veszélyt, hogy a szociális ellátórendszert bővítette, miközben egyre inkább lemondott annak lehetőségéről, hogy a kirekesztődött csoportok a piaci körülmények között is megállják a helyüket, s megtalálják számításukat. Jelzem, Kaposváron mi már akkor is azt vallottuk, hogy munkát kell adni és nem segélyt. Nem csupán azért, mert a segélyezésnek az a módja fenntarthatatlan és igazságtalan is volt, hanem azért is, mert a tétlenség nemcsak anyagi leromláshoz vezet, hanem mentális problémáknak is eredője lehet.

paktum

Az első Orbán-kormány jó irányba tett lépéseket, emelte a minimálbér összegét, amelynek köszönhetően egyre nyílt az olló a segélyek és a bérek mértéke között. Vagyis volt motiváció arra, hogy valaki kitörjön a tarthatatlan állapotából. 2002-ben azonban ismét visszatért az a koalíció, s azzal együtt a szemlélet, amely az egyszerűbb utat választotta, miközben annak fedezetét nyilvánvalóan nem tudta a magyar gazdaság kitermelni. 2010-re a megszorítások ellenére is ez juttatta Magyarországot a tönk szélére, a csőd közelébe.

Voltak ugyan képzési programok, az Európai Unió is számos lehetőséget hozott, mégsem volt kézzel fogható eredményük ezeknek a próbálkozásoknak. A pénzt elköltötték ugyan, de a hozadékát nem tapasztaltuk. Visszatekintve talán az a nyolc év volt a legkárosabb, hiszen akkor már jócskán voltak olyan rétegek, amelyek számára munka nélkül telt el több mint egy évtized. Teljesen egyértelmű, hogy közülük kerültek ki azok az emberek, akik húsz évvel a rendszerváltozás után reménytelenségben, kilátástalanságban tengették a mindennapjaikat.

S ők azok az emberek, akikről sem a második, sem pedig a harmadik Orbán-kabinet nem mondott le. Számukra alakították ki a közfoglalkoztatást, hogy akik valóban munkával képzelik el a jövőjüket, a biztonságuk megteremtését, azok kapjanak egy olyan esélyt, amelyet korábban senkitől sem kaptak meg. Aki ezt a folyamatot átlátja, annak eszébe sem jut szidni a közmunka rendszerét, akkor sem, ha nyilvánvalóan nagy küzdelem árán lehet akár csak egy embert is megmenteni. Mégis, rendkívül fontos, hogy dolgozhatnak, értékes munkát végezhetnek, s lassanként visszanyerhetik az önbecsülésüket.

paktum

Nos, ők azok az emberek, akiknek a most induló programunkban kívánunk munkahelyet létrehozni, hogy immáron ne csak közmunkásként, hanem szakemberként is el tudjanak helyezkedni a kaposvári cégeknél. Átfogó együttműködést indítottunk tehát a teljes foglalkoztatásért, rögzítve, hogy programunk eredményeként rövidesen 843 – ma még munka nélkül lévő – kaposvárit szeretnénk biztos munkahelyhez és piaci jövedelemhez juttatni. Ebben éppúgy partnerünk a megyei önkormányzat és a kormányhivatal, mint a szakképzési szervek, valamint az iparkamarán keresztül a helyi munkaadók.

Az 1,2 milliárd forint felhasználásától kézzel fogható munkahelyeket várok, amelyek alkalmasak arra, hogy biztonságot nyújtsanak a családoknak. A végső cél pedig az, hogy a versenyszférában magasabb jövedelmet biztosító munkahelyekhez jusson az az 1564 ember is, akinek ma még nincsen állása. Amint írtam, a foglalkoztatási paktum 843 fő elhelyezkedését segíti, ugyanakkor jelenleg 361 betöltetlen álláshely is van Kaposváron, s ugyancsak számos új munkahely létrejöttét segítheti az a három hete bemutatott, az évszázad kaposvári beruházásait tartalmazó Németh István Program, amelynek végrehajtása komoly előrelépést jelent majd a helyi gazdaság megerősítése terén.